2009. augusztus 28., péntek

Az Automata Kalasnyikov 74

Az első játékom óta, rengeteg harcban részt vett az AK-74 esem. Ami mindenkinek eszébe juthat, hogy mennyi gond lehetett ez alatt az idő alatt a fegyverrel, és hogy bevált-e, érdemes e megvenni? Nos, bíztan állíthatom, hogy a legelső fegyvernek tökéletes, sőt ha ezzel valami gond lenne, minden bizonnyal egy ugyanilyet vennék.

Mikor utánajártam a kezdetekkor, hogy milyen fegyvert érdemes venni elsőre sok véleményt meghallgattam. És a legtöbb egyezett a többivel. A lényeg az, hogy ha nincs pénzed drága márkás fegyverre, mindenképp egy szintén márkás kínai fegyvert vegyél, ezen belül is a Jing Gong és a Cyma a legmegbízhatóbb és leginkább használható, tuningolható. Amit pedig hamar észre lehet venni a boltokban, hogy többnyire mindig kapható valamilyen Kalasnyikov, amely tényleg az egyik legnépszerűbb fegyver. Hogy miért? Több oka is van. Az első és legfontosabb, hogy nagyon megbízható, legalább annyira, mint a valóságban. A második, hogy mindent lehet hozzá kapni, amit csak el tudsz képzelni. A harmadik pedig, hogy könnyen javíttathat. Én legalábbis nem találkoztam olyan szervizzel, aki ne vállalt volna egy AK-t, bármely gyártmány legyen. Persze a gyártmányt a kínai, japán vagy amerikai márkákra értsétek!

A lényeg tehát, hogy az egyik legjobb fegyver hírében van. Személyesen eddig semmilyen problémám nem volt vele, a markolatot kivéve, ami kicsit mozog. Persze ezt könnyen orvosolhatjuk egy átnézetéssel. És senki ne álljon otthon egyedül szétszerelni, mert könnyen úgy széteshet, h még egy szakember sem rakja össze. Ha mindenképp otthon magunkban bízva akarjuk megoldani, akkor járj utána, hogy is néz ki belülről egy ilyen szerkezet, és hogy is kell szakszerűen szétszerelni. 

Ennyit a szerelésről. A tulajdonságairól annyit még hogy elég pontos és annyira, messzire épp ellő, hogy elég legyen. Én még úgy vagyok vele másfél év után, hogy tuning még nem kell bele, mivel pont annyira jól játszom, mint a többi tapasztalt srác, akiknek többnyire már egy 60-80 Fpsel többet tud a vas, mint amit az enyém tud.

Az Automata Kalasnyikov 74 egyértelműen az egyik legnépszerűbb, és ha nem is a legjobb, de a TOP5-ben minden bizonnyal benne van. A testvéreit is nagyon ajánlom, hiszen külső különbségüktől eltekintve majdnem ugyanazok, talán csak a lőtávukban nem.


2009. július 29., szerda

Mire is lesz szükséged?

Amikor először elgondolkodtam azon, hogy milyen cuccokat vigyek magammal, elég sok mindent át kellett gondolnom. Sok mindenre oda kell figyelni, hogyha nem akarunk sok mindent otthon hagyni, ezért gondoltam segítek.

Az első és a legfontosabb a védőfelszerelés, majd a fegyver, és az elemózsia. 

Ebben a felsorolásban olvashatóak a legfontosabbak

  1. Ruházat: cipő, terepgatya, zubbony/felső maszk vagy szemüveg, kesztyű, sapka vagy valami fejfedő
  2. Fegyver és alkatrészek: Fegyvered, bb-k, akkumulátor és pótaksi, tár, bipod és gyorstöltő (ha snipered van), pótelem (optikába), szikszalag (mindig jól jön), Imbuszkulcs (amit fegyverhez adnak) vagy csavarhúzó,
  3. Ha huzamosabb időre megyünk, min 1 liter víz és valami kaja.

Mindent nézzetek át, nehogy otthon maradjon! Remélem tudtam segíteni! 

2009. július 18., szombat

A fegyveren kívüli felszerelés

Mint minden korhoz kötött hobbihoz, ehhez is megvannak az előírások, persze szerintem elég elfogadható mind, de többnyire úgyis az adott emberre van, bízva mit vegyen fel a saját védelme. Fentről lefele fogok haladni. 

Az első és legfontosabb, az arc védelme. Ehhez sokféle védőfelszerelést készítettek a gyártók, de nem árt kitapasztalni, hogy melyik miért jó és megéri-e.

A legegyszerűbb a szemüveg, amit törésálló műanyagból van, többnyire jól védenek, de a fogakat a szemüvegtől még ki lehet lőni, s a fülnek is fáj, ha meglövik. A szemüveghez lehet sálat felvenni és rácsos arcmaszkot, ami a leges legjobb befektetés lehet egy airsoft őrültnek, hiszen ez egy fém vékony hálós arcvédő, ami teljesen jól szellőzik és nagyon kényelmes is. Nyáron előny, ha nem fullad be az ember. 

Ettől teljesen ellentétes a paintball maszk, ami a legjobb védelmet nyújtja, de hamar párásodik, és még meleg is belül, ezért ezt kevesen is választják. 

A legtöbbet a szemüveg mellett az airsoftos maszkot használják, ami különböző színben és formában is létezik. Ez egy kezdőnek tökéletes!

A nyakadat mindenképp védjétek! Akár egy kenővel akár a kapucnit vagy valami hasonlót fel kell venni. Persze van, aki ezek nélkül játszik, de aki nem akar kockáztatni az, felöltözik rendesen.

Ha az arcot lefedtük, nem árt, ha máshová is felveszünk pár terepcuccot, mert fáj, ha 10 m-ről megsoroznak. Ami nagyon fontos a kesztyű! Mindig legyen rajtatok, mert ha a csontos kezed eltalálják, az kegyetlen.

A többi öltözék szerintem egyértelmű. Legyen minden hosszú (nadrág, zubbony, felső) és lábbelinek nem rossz a bakancs terepre. De mindent ki kell tapasztalni.


2009. július 14., kedd

Az első fegyverem története

Miután túl voltam két, azaz két játékon, megkaptam az engedélyt és egy kis pénzt, az első airsoft fegyverem megvásárlására. Mint már előzőleg írtam is, hogy elég rendesen át kell gondolni, mert nem mind1 mennyit fizetsz miért. Végül egy cyma AK-74-ben maradtam, mert az az egyik legtuningolhatóbb fegyver, jól néz ki, olcsóbb a többinél, és elég megbízható első fegyvernek. A boltok többségében 26-30 ezer között mozgott, de egy ismerősöm vásárolt egy XV. kerületi bolhapiacon (más néven Novák piac, a vonatállomás mellett, ha valaki ismerné. Bár az az üzlet sajnos bezárt.), és ott csak 25.000 Ft-ba került így nagyonis megérte.
Elmentünk hát megvettük és nagyon jól működött. Hamar le is teszteltem sikeresen egy játékon, és azóta azt használom mindig.  
Ebből a tanulság az, hogy mindig jól körül kell nézni a neten, és nyugodtan vehettek használt fegyvert is de arról nem árt sok infót összeszedni. 

Legközelebb az egyéb felszerelés megszerzéséről írok nektek! Csoki



2009. július 13., hétfő

Hogyan is kezdtem bele (én)

12 órával az előző bejegyzésem után úgy döntöttem nem várok többet, képernyőre vetem a közel másfél éves emlékeket. 

Régen kiskoromban sok kínai kis színes golyókat lövő húzogatós fegyvert lehetett kapni, de nekem valahogy mindig tönkrement egy éven belül. Az utolsó fegyverem egy kezdetleges cyma gyártmányú shotgun volt, ami szintén egy lövéses 'pump action' fegyver volt. Felül volt egy kis nyílás ahol be lehetett tölteni a bb-ket, majd csak rá kellett csukni a fedőcsúszkát és már használható is volt. Persze elég gagyi volt, mivel ha lefele tartottam a csövet úgy, hogy fel volt húzva, kigurult belőle a bb. Na de mind1 is elvoltam vele. Egyik ősszel mentünk apummal, anyummal és nagybátyámmal Balatonra, mivel a papám ott lakik, és így sokat járunk le. Az úton a nagybátyám mesélte, hogy ehhez hasonló fegyvereket vett a gyerekkori barátja és már nagyon sokat tuningolt meg meg vett mindenféle hülyeséget és járnak erdőbe lődözni egymásra. Első hallásra megtetszett a dolog és amint balatonról hazajöttünk utánajártam a dolgoknak. Akkoriban nagyon sokat cod2-ztem így megfertőződtem a sniperek világával, tehát első igazi airsoft fegyvernek egy snipert akartam. Na persze 14 évesen nem akarta anyám h ilyen fegyvereim legyenek, nem hogy mg játszak is velük, de az sem volt kis ok h legolcsóbb 25 ezer forintba került. Így maradt a győzködés és egyebek..

Húsvétkor azonban nem pont a várt fegyvert kaptam, hanem egy másik shotgunt ami szinté kicsit egyszerűbb volt, mint egy igazi airsoft fegyver, (persze csak azért kaptam, mert az előzőt szintén eltörtem és egyebek). Azzal el is voltam sokáig, de még mindig izgatott az airsoftos dolog így írtam egy e-mailt a nagybátyám barátjának ugyanis n is ismerem, de a száma nem volt meg. 
Nem sokkal később vissza is írt megnéztem az oldalt és megbeszéltük h segít rávenni anyámat, hogy elengedjen erre, ne féltsen, mert biztonságos maszkban meg nagy ruhában. Apám is besegített kicsit így aztán elmehettem első airsoftos játékomra.


Kocsival elvitt Géza (ugyanis így hívják :D) majd kölcsönadta az egyik ak-47esét és vígan eljátszottunk voltunk olyan 15-en kb. Megismerkedtem velük és egyenlő félként kezeltek. Lebeszéltek a sniperről is és mint utólag rájöttem jól is tették, mert tényleg előbb egy AEGel kell tapasztalatot szerezni, mert aki csak úgy belekezd a sniperkedésbe hamar megunja és letesz az egész airsoftról mert nem szerez elég skalpot. Megjegyzem a sniper sem tud sokkal többet egy AEG-nél ráadásul az igazi sniper tolózáras és egy lövések a sorozatlövés ellen elég necces, mivel a mesterlövésznek többnyire egy lövésre van lehetősége, mert utána felfedi a pozícióját. Tehát hallgassatok az öregekre, ha azt mondják, kezd AEG-el és ha már jól megy, akkor kezdj sniperezni!

Az első játék jól végződött jó néhány embert nekem is sikerült kilőni, és engem sem kíméltek, de bírtam a sarat! :)

Eldöntöttem hát, hogy kell egy automata fegyver! De ezt majd legközelebb írom le, mert megint elfáradt az ujjam :D 

Üdvözletem minden olvasónak!

2009. július 12., vasárnap

A kezdetek

Mint már olvashattátok, nem kis gondolkodás után határoztam el, hogy belekezdek ebbe az egészbe, de amikor eszembe jutott, hogy milyen sok időt töltöttem azzal, hogy megismerjem az egész airsoft világot, hogy mindent ismerjek, és hát nem is volt hiábavaló, hiszen számra pontosan fejből tudtam, hogy hány fps-nél hány m távolságra lő el egy fegyver.. De még mielőtt leírnám, hogy hogyan is kezdtem el az egészet, mindenképp olvassátok el legalább a MASZ (Magyar Airsoft Szabályzat) első pár bekezdést akkor kialakul egy kép bennetek, hogy mi is ez :D

http://www.softair.hu/airsoft/szabalyzat.html


És ha már elolvastátok észrevehetitek, hogy nem ez nem pont olyan, mint a paintball. Ha engem kérdeztek az airsoft annyiból jobb, hogy olcsóbb hisz csak egyszer kell sokat költeni, de utána sokáig nem.. A paintball lőszer nem tudom pontosan, de olyan 10 Ft/db árban lehet, de az airsoft bb (golyók) maximum 1Ft-ba kerülnek ez persze fegyvertől és bolttól is függ, de lényegesen olcsóbb.. Amin még spórolni lehet az a pályadíj mivel ezt egy elhagyatott épületbe az erdőben vagy hasonló helyeken is lehet játszani.

Ennyit az ismertetésről, tudom megígértem, hogy most már leírom, hogy is kezdtem, de már hajnal 1 fele járunk és álmos vagyok. :D

Legközelebb megismertetlek az én storymmal :)

Lelépni közlegény! Üdv: Balu

2009. július 10., péntek

Hamarosan!


Sziasztok! 

hamarosan várhatjátok az első 'értelmes' témához kapcsolódó bejegyzésemet, de még csak ismerkedem a dolgokkal, szóval addig maradjatok lesben ;)